Testbeszéd-értelmező sorozatunkban ezúttal a Viselkedés Periódusos Rendszerének (a VPR-nek) következő elemét, az Ujjdobolást (Ud) fogjuk megvizsgálni Chase Hughes amerikai különleges katona munkássága nyomán.
A gesztus

Az ujjdobolás (Ud) az asztalon többféle jelentéssel bírhat. Kontextustól függően jelenthet unalmat, belső gondolkodást, idegességet és a feszültség felszabadulását.

Kapcsolódó gesztusok
Igazoló gesztusok a babrálás (Br) és az igazoló pillantás (Ip), ellentmondó gesztus a harag (Hg). Felerősítő gesztusként térdösszeszorítást (Tösz) és szöszölést (Szö) figyelhetünk meg. Ez a gesztus a nyitott kategóriába tartozik.
Megtévesztési ráta
Megtévesztési ráta közepes, 2,0 (1,0-4,0-ig tartó skálán). Ahhoz, hogy nagy valószínűséggel beszéljünk megtévesztésről, a 11-es határértéket kell elérni (egy kérdés alá tartozó válasz esetében). Ezt a skálát több NATO tagország hírszerző ügynöksége is használja. Tehát önmagában az Ud a 2,0 értékével nem lesz elég, azaz az Ud viselkedés mellett más stressz alapú gesztusokat is meg kell figyelni ahhoz, hogy potenciális megtévesztésről beszélhessünk.
Viselkedés Periódusos Rendszere
Több információra vágysz a testbeszédelemzéssel kapcsolatban? A Viselkedés Periódusos Rendszere elérhető a weboldalunkon.
Forrás
Minden elismerésem és köszönetem Chase Hughes-nak, a világ vezető nonverbális kommunikáció szakértőjének támogatásáért!
A cikket Chase Hughes amerikai nonverbális kommunikáció szakértő publikációiból fordította és kiegészítette, valamint az online megjelenéshez adaptálta: Sziklay Bence Minden tartalom jogvédett és azok további felhasználása előzetes engedélyhez kötött, ellenkező esetben jogi következményeket vonhat maga után. Az itt elhelyezett szöveges és képi tartalmak további felhasználása a forrás megjelölésével, a szerző megnevezésével vagy engedéllyel lehetséges.
Copyright © 2021 by Bence Sziklay, in association with Chase Hughes. All rights reserved.