Testbeszéd-értelmező sorozatunkban ezúttal a viselkedés periódusos rendszerének (a VPR-nek) következő elemét, a Tárgy a szájhoz (Tsz) fogjuk megvizsgálni.
Tárgy a szájhoz (Tsz)

Tárgyak szájhoz emelése (Tsz) ritkán utal megtévesztő viselkedésre. Ez a viselkedés leginkább a megnyugvásra való szükségből vagy bizonytalanságból adódik. A férfiak és a nők egyaránt alkalmazzák. Tárgyként kezelhetjük az alsó ajkunkat is, amikor Ajakbehúzásra (Ab) kerül sor, mindkettő bizonytalanságot jelent. A toll a szájhoz mozdulat kontextustól függően flörtölő gesztusként is értelmezhető, de inkább az az ajakharapásra vonatkozik.
Bizonytalanság – tárgy a szájhoz

Igazoló gesztusként az Állkapocs-összeszorítást (Ász), felerősítő gesztusként és Ajakbehúzást (Ab), és Összevont szemöldököt (Ösz) láthatunk, amikor is az Ösz az a koncentrációt jelenti, nem pedig a haragot. Ellentmondó viselkedésként a Testtartás változást (Tv), figyelhetjük meg. Ez a gesztusfajta a Bizonytalan (Btn) kategóriába tartozik, mikrofiziológiai változásként a Lábujjak befelé hajlanak mozdulatot láthatjuk.
Megtévesztési ráta
Megtévesztési ráta közepes, 2,5 (1,0-4,0-ig tartó skálán). Ahhoz, hogy nagy valószínűséggel beszéljünk megtévesztésről, a VPR 11-es határértéket kell elérni egy válaszadás során, melyet több NATO tagország hírszerző ügynöksége is használ. Azaz ahhoz, hogy potenciális megtévesztésről beszéljünk, több gesztussal kell vegyüljön a Tárgy a szájhoz (Tsz) gesztus, pl.: Tsz (2,5) + Igazoló pillantás (Ip, 4.0) + Fél vállvonás (Fv, 4.0) még mindig csak 10.5 pontot ér, így még ehhez is például egy Torokfogás (Tf) fog kelleni a maga 4 pontjával, hogy potenciális megtévesztésről beszéljünk.
Viselkedés Periódusos Rendszere
Több információra vágysz a testbeszédelemzéssel kapcsolatban? A Viselkedés Periódusos Rendszere elérhető a weboldalunkon.
Forrás
Minden elismerésem és köszönetem Chase Hughes-nak, a világ egyik vezető nonverbális kommunikáció szakértőjének munkájáért és támogatásáért!
A cikket Chase Hughes amerikai nonverbális kommunikáció szakértő publikációiból fordította és kiegészítette, valamint az online megjelenéshez adaptálta: Sziklay Bence és Rozsonits Tamás Minden tartalom jogvédett és azok további felhasználása előzetes engedélyhez kötött, ellenkező esetben jogi következményeket vonhat maga után. Az itt elhelyezett szöveges és képi tartalmak további felhasználása a forrás megjelölésével, a szerző megnevezésével vagy engedéllyel lehetséges.
Copyright © 2021 by Bence Sziklay, in cooperation with Chase Hughes. All rights reserved.